Fa-örökbefogadás
Ugye szerinted is jobb fák árnyékában biciklizni?
Fa örökbefogadási programunkat 2002-ben indítottuk útjára, azzal a céllal, hogy új ajándékozási szokást teremtsünk Veszprém megyében. Első akcióként a Veszprémet Szentkirályszabadjával összekötő kerékpárutat varázsoltuk szebbé, barátságosabbá, természetesebbé. . A program során bárki örökbe fogadhatott egy korai juhart, és odaadhatta ajándékba barátjának, barátnőjének, kisfiának, kollégájának, a házmesternek, vagy az édesanyjának. Az újszerű lehetőséget sokan ki is használták. A faültetéskor több száz fős szurkolótábor verbuválódott az örökbefogadókból és ismerőseikből.
Mindenki lelkesen kereste a legszimpatikusabb facsemetét, és gondos nevelőszülő módjára merítette alá a tápanyagot biztosító alginitet, taposta a gyökerekhez a földet.
Az örökbefogadók nevét az ültetéskor felírtuk a csemeték tövénél elhelyezett kis fatáblákra. Sokan azóta is rendszeresen kijárnak a fájukhoz és gondosan ápolják, ami nem csak a fák tövébe ültetett virágokon látszik, hanem magán a fácskán is, hisz néhány példány jócskán kiemelkedik a többiek közül.
A faültetéssel nem csak szépíted, kellemesebbé teszed környezetedet, hanem egy természetes megoldással hozzájárulsz a klímaváltozás mérsékléséhez, és egyben Veszprém élhetőbbé tételéhez.
Jelezd egyesületünknél e-mailben, személyesen vagy telefonon, hogy szeretnél fát ültetni. Add meg elérhetőségeidet, és mi postázzuk neked a szükséges anyagokat. Elérhetőségeink: 88-578-390, csalan [at] csalan [dot] hu
Mit teszünk?
- Kölcsönzés
- Eszközök
- Könyvtár
- Általános környezet és természetvédelem
- Biogazdálkodás, vidékfejlesztés
- Civilügyek, pénzügyek
- Energiagazdálkodás
- Életmód
- Építészet
- Fenntartható fejlődés
- Földünk állapota
- Globális problémák
- Hatásvizsgálat
- Hulladékgazdálkodás
- Környezeti nevelés
- Közlekedés
- Önkéntesség
- Sugárzás, zaj
- Vízgazdálkodás
- Zöld Irodalom
- Oktatócsomagok
- Szolgáltatások
- Ökovásár
- Környezeti nevelés
- Éghajlatvédelem
- Zöld homlokzat
- Fa-örökbefogadás
- Vörösiszap misszió
- Fogyasztóvédelem
- Önkéntes Centrum
- Fontos címek
Belépés
Élj zölden! Mi segítünk.
Zöldítsd Te is háztartásodat! Tippekért fordulj hozzánk bizalommal, vagy hasznosítsd zöld tippjeinket!
1% felajánlás
A személyi jövedelem adó 1%-os felajánlásokból származó 173 667 Ft -ot 2011. október 31-ig zöld homlokzatok kialakítására, Veszprém élhetőbbé tételére használtuk fel.
A felajánlásokat ez úton is köszönjük!
- Aktuális
- Zöld tippek
- Mit teszünk?
- Kölcsönzés
- Eszközök
- Könyvtár
- Általános környezet és természetvédelem
- Biogazdálkodás, vidékfejlesztés
- Civilügyek, pénzügyek
- Energiagazdálkodás
- Életmód
- Építészet
- Fenntartható fejlődés
- Földünk állapota
- Globális problémák
- Hatásvizsgálat
- Hulladékgazdálkodás
- Környezeti nevelés
- Közlekedés
- Önkéntesség
- Sugárzás, zaj
- Vízgazdálkodás
- Zöld Irodalom
- Oktatócsomagok
- Szolgáltatások
- Ökovásár
- Környezeti nevelés
- Éghajlatvédelem
- Zöld homlokzat
- Fa-örökbefogadás
- Vörösiszap misszió
- Fogyasztóvédelem
- Önkéntes Centrum
- Fontos címek
- Kölcsönzés
- Támogass!
- Csalánról




