Bennfentes
A fogyasztóvédelem mindannyiunk ügye, de vannak, akiknek ez a szakmájuk, érdeklődési területük is. Eddig egyedülálló módon hozta össze a fogyasztóvédelemi szakembereket a Szakmai Konzultációs Fórumok sorozata, ahol neves előadókkal merítkezhettünk meg mélyebben egy-egy érdekes fogyasztóvédelmi kérdésben.
Nagy érdeklődés kísérte Dr. Süth Miklós, akkori főállatorvos élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos előadását.
A Gazdasági Versenyhivatalt Dr. Karádi Csaba képviselte, aki a GVH fogyasztóvédelmi jogköreit és gyakorlatát taglalta, kiemelten a pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatban.
Nagy örömünkre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének fogyasztóvédelmi igazgatója is ellátogatott hozzánk, Dr. Istvánovics Éva a nem tipikus kereskedelmi formák fogyasztóvédelmi kérdéseiről tartott előadást, a PSzÁF mindennapi gyakorlatának szemszögéből.
A Veszprém megyei Békéltető Testület tagjai rendszeres, aktív résztvevői rendezvényeinknek. Munkájukról és a nem tipikus kereskedelmi formákkal való találkozásukról a következő ismertetőből tudhatsz meg többet.
A Csalán Egyesület megbízásából Veszprém megye lakosságának fogyasztóvédelmi ismereteit, attitűdjét közvéleménykutatásokkal mérte fel a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. Társadalomtudományi kutatócsoportja. A két felmérés között eltelt rövid idő alatt is mérhető változások mentek végbe. A közvéleménykutatások kivonatát az évszámokra kattintva éred el (2009, 2010).
Érdeklődőknek szívesen küldünk még anyagokat, információkat, illetve a program leírását ITT találod. Keresd Kiss Renáta programvezetőt a renata [at] csalan [dot] hu címen vagy az Egyesület elérhetőségein.
MERT MINDENKI FOGYASZTÓ - TÁJÉKOZTATÓ KAMPÁNY A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
(TAMOP-5.5.6-08/2-2008-0007)
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Közreműködő szervezet:
ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület
Mit teszünk?
- Kölcsönzés
- Eszközök
- Könyvtár
- Általános környezet és természetvédelem
- Biogazdálkodás, vidékfejlesztés
- Civilügyek, pénzügyek
- Energiagazdálkodás
- Életmód
- Építészet
- Fenntartható fejlődés
- Földünk állapota
- Globális problémák
- Hatásvizsgálat
- Hulladékgazdálkodás
- Környezeti nevelés
- Közlekedés
- Önkéntesség
- Sugárzás, zaj
- Vízgazdálkodás
- Zöld Irodalom
- Oktatócsomagok
- Szolgáltatások
- Ökovásár
- Környezeti nevelés
- Éghajlatvédelem
- Zöld homlokzat
- Fa-örökbefogadás
- Vörösiszap misszió
- Fogyasztóvédelem
- Önkéntes Centrum
- Fontos címek
Belépés
Élj zölden! Mi segítünk.
Zöldítsd Te is háztartásodat! Tippekért fordulj hozzánk bizalommal, vagy hasznosítsd zöld tippjeinket!
1% felajánlás
A személyi jövedelem adó 1%-os felajánlásokból származó 173 667 Ft -ot 2011. október 31-ig zöld homlokzatok kialakítására, Veszprém élhetőbbé tételére használtuk fel.
A felajánlásokat ez úton is köszönjük!
- Aktuális
- Zöld tippek
- Mit teszünk?
- Kölcsönzés
- Eszközök
- Könyvtár
- Általános környezet és természetvédelem
- Biogazdálkodás, vidékfejlesztés
- Civilügyek, pénzügyek
- Energiagazdálkodás
- Életmód
- Építészet
- Fenntartható fejlődés
- Földünk állapota
- Globális problémák
- Hatásvizsgálat
- Hulladékgazdálkodás
- Környezeti nevelés
- Közlekedés
- Önkéntesség
- Sugárzás, zaj
- Vízgazdálkodás
- Zöld Irodalom
- Oktatócsomagok
- Szolgáltatások
- Ökovásár
- Környezeti nevelés
- Éghajlatvédelem
- Zöld homlokzat
- Fa-örökbefogadás
- Vörösiszap misszió
- Fogyasztóvédelem
- Önkéntes Centrum
- Fontos címek
- Kölcsönzés
- Támogass!
- Csalánról






