Támogass most!
CSÖP(P)! Támogasd Te is!
A vörösiszap katasztrófa által sújtott emberek megsegítésére szervezett adománygyűjtésünkből, több mint 4 millió Forint gyűlt össze. Ez idáig az egyesület az eltakarítási munkálatokhoz szükséges védőfelszerelésre költötte a rendelkezésre álló pénzkeretet, így több mint 3000 db védőmaszkot, 400 db védőszemüveget, 200 db speciális védőruhát, gumicsizmát, védőkesztyűt valamint lapátot, kapát, talicskát juttattunk el a rászoruló településekre.
Egyeztetve a helyi segélyező szervekkel, úgy döntöttünk, hogy a jelen pillanatban rendelkezésre álló pénzből, illetve a továbbiakban befolyó adományokból családokat támogatunk. Célunk olyan gyermekes családok megsegítése – terveink szerint 3-5 család -, akik új körülmények között szeretnék újrakezdeni életüket.
Az egyesület már több családdal felvette a kapcsolatot, így velük egyeztetve vásároljuk meg a legszükségesebb lakásfelszereléseket.
A támogató akció a CSÖP(P) nevet kapta, lévén Családok Örökbefogadásának Programjáról van szó. Igaz, több száz ember vár még további támogatásra, segítségre, mégis az egyesület bízik abban, hogy ezen „CSÖPP a tengerben” akcióval már ennek a néhány embernek, családnak kezet nyújthatunk az újrakezdéshez.
A Csalán Egyesület a családok nevében is hálásan köszöni az eddigi felajánlásokat, s várja a további adományokat, amelyeket a 11600006-00000000-02978495 sz. bankszámlaszámra vár (VÖRÖSISZAP ADOMÁNY közleménnyel), vagy online módon a PayPal rendszeren keresztül (http://www.csalan.hu/adomanygyujtes, http://www.csalan.hu/red-mud-disaster).
Vagy adományozz ONLINE az alábbi gomb segítségével!
Segítség az online adományozással kapcsolatban
Köszönjük!
További információ:
Szalay Tímea, Csalán Egyesület, elnök
timi@csalan.hu, 88/578-390, 06/30/468-49-94
Kiss Renáta, Csalán Egyesület, alelnök
renata@csalan.hu, 88/578-390, 06/30/ 468-49-94
Támogass!
Belépés
Élj zölden! Mi segítünk.
Zöldítsd Te is háztartásodat! Tippekért fordulj hozzánk bizalommal, vagy hasznosítsd zöld tippjeinket!
1% felajánlás
A személyi jövedelem adó 1%-os felajánlásokból származó 173 667 Ft -ot 2011. október 31-ig zöld homlokzatok kialakítására, Veszprém élhetőbbé tételére használtuk fel.
A felajánlásokat ez úton is köszönjük!
- Aktuális
- Zöld tippek
- Mit teszünk?
- Kölcsönzés
- Eszközök
- Könyvtár
- Általános környezet és természetvédelem
- Biogazdálkodás, vidékfejlesztés
- Civilügyek, pénzügyek
- Energiagazdálkodás
- Életmód
- Építészet
- Fenntartható fejlődés
- Földünk állapota
- Globális problémák
- Hatásvizsgálat
- Hulladékgazdálkodás
- Környezeti nevelés
- Közlekedés
- Önkéntesség
- Sugárzás, zaj
- Vízgazdálkodás
- Zöld Irodalom
- Oktatócsomagok
- Szolgáltatások
- Ökovásár
- Környezeti nevelés
- Éghajlatvédelem
- Zöld homlokzat
- Fa-örökbefogadás
- Vörösiszap misszió
- Fogyasztóvédelem
- Önkéntes Centrum
- Fontos címek
- Kölcsönzés
- Támogass!
- Csalánról




