Korábbi események

Korábbi eseményeink

Iskolai foglalkozás

.
Szelektív hulladékgyűjtés az iskolában
.
Nagyesztergár, Általános Iskola

A szelektív hulladékgyűjtés lesz a témája következő iskolai foglalkozásunknak, mely során a gyerekek a témához kapcsolódó játékok segítségével tanulhatják meg a például azt, hogyan kell komposztálni, vagy hogy mi a teendő a veszélyes hulladékkal.

Önkéntes Centrum - Tájékoztató nap fogadószervezeteknek

.
Önkéntes Centrum - Tájékoztató nap fogadószervezeteknek
.
Veszprém, Tapó Fogadó

A Csalán Egyesület tájékoztató fórumot szervez az Önkéntes Centrum programban résztvevő fogadószervezetek számára, ahol a programmal kapcsolatos fontos információkat és tudnivalókat hallhatnak a résztvevők.

Faültetés

.
Faültetés
.
Pápa, Várkert

A pápai Várkertben óvodásokkal és általános iskolás gyerekekkel közösen ültetünk fákat. A gyerekek megtanulhatják a faültetés módszerét, valamint, hogy milyen fontos környezetünk zöldítése. Minden fát egy-egy óvodai csoport vagy iskolás osztály fogad majd örökbe.

Fogyasztóvédelmi záró rendezvény

.
Fogyasztóvédelmi záró rendezvény
.
Veszprém, Tapó Fogadó

Egyesületünk sajtótájékoztatóval egybekötött fogadással zárja Fogyasztóvédelmi programját a Tapó Fogadóban. Kiss Renáta programvezető összegzi a program során elért eredményeket, valamint megtekinthetők lesznek a fogyasztóvédelmi kisfilmjeink, kiadványaink.

Ökovásár

.
Ökovásár
.
Veszprém, Óváros tér

Már csak egyetlen hónap és újra itt a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület szervezésében megvalósuló egészséges élelmiszerek, helyi értékek vására, az Ökovásár! Ahogy az minden évben lenni szokott, most is szeptember hónap harmadik szombatján kerül megrendezésre Veszprémben, az Óváros téren.

Ingyenes fogyasztóvédelmi akkreditált képzés

.
Ingyenes fogyasztóvédelmi akkreditált képzés
.

Frissen kidolgozott akkreditált fogyasztóvédelmi képzésünkre hívunk, mely képzés mindössze 20 órás, és elvégzésével tanúsítványt kaphatsz.

Önkormányzatok és információs jog – 2. sajtótájékoztató

.
Környezeti jog
.
Veszprém, Csalán Egyesület iroda

Miként valósulnak meg az Aarhusi-egyezmény előírásai az önkormányzatoknál a gyakorlatban? Mennyire valósul meg a környezeti ügyekbe való betekintés joga?-többek között az említett kérdésekre is választ kaphatunk Dr. Kalas Györgytől, a Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársától a sajtótájékoztatón.

Fogyasztóvédelmi szakmai konzultációs fórum

.
Fogyasztóvédelem
.
Veszprém, Tapó Fogadó

Soron következő fogyasztóvédelmi szakmai konzultációs fórumunkon többek között a Békéltető Testület munkatársa Dr. Vasvári Csaba is tart előadást.

Csalán Filmklub, Gyilkos szójamezők c. film vetítése

Veszprém, Csalán Egyesület iroda

A vetítést követő beszélgetés témája: a Dél-Amerikai szójamezők, valamint a génmódosított élelmiszerek helyzete Magyarországon

Moderátor: Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa

Jövőkereső c. előadás

Veszprém, MTA-VEAB

Jövőkereső címmel előadást tart Dr. Gyulai Iván a miskolci Ökológiai Intézet a Fenntertható Fejlődésért Alapítvány igazgatója. Az előadás témája a fenntartható fejlődés.