Csalán a Rózsában

hír a(z) kategóriában
Nyomtatóbarát változat
.
Csalán a Rózsában
Fotós: 
Csalán fotó
.

Szelektív hulladékgyűjtés, tudatos vásárlás, a reklámok hatása mindennapjainkra... S, hogy mindennek mekkora hatása van egy kisdiák ökológiai lábnyomára? A Rózsa Úti Általános Iskolában kaptunk minderre választ, ahol a Városi Önkormányzat jóvoltából pénteken az 5. és 6. osztályos tanulók okosodtak a Csalán Egyesület interaktív környezeti foglalkoztatói által.

A Brányi Mária alpolgármester asszony mentorálása mellett megvalósuló programban a Rózsa Úti Általános Iskola mellett további négy intézmény diákjai részesülhetnek hasonló környezeti nevelésben. Ennek köszönhetően a Csalánosok már jártak a Kossuth, a Dózsa, valamint a Simonyi Iskola érdeklődő felsősei között, mely sorozatot a Rózsa Úti Általános Iskolát követően a Padányi-s foglalkozások zárnak.

 

A négy tanóra alatt – melyet velünk töltenek – játékos feladatokkal vezetjük rá a gyerekeket olyan tudatos és nem nagy fáradságot igénylő viselkedésformákra, melyeket mindennapjaikban alkalmazva, szinte észrevétlenül, rengeteget tehetnek a környezetükért. A foglalkozások alkalmával törekszünk arra, hogy a „zöld” üzeneteket úgy fogalmazzuk meg és adjuk át a diákoknak, hogy az beépüljön a gondolkodásukba és formáljon azon. A diákok forgószínpad-szerűen járják végig azt az „utat”, amely során a bennünket behálózó reklámokról szóló kisfilm megtekintése és feldolgozása után bevásárló listáról tudatosan válogatva „pakolhatják tele” a bevásárlókocsit, majd játékosan kinevezett szelektív gyűjtőkbe válogathatják a hulladékot.

 

"Érdekes volt látni, mennyi minden befolyásolja az ökológiai lábnyomunk méretét, s hogy odafigyelve, milyen apró dolgokkal tudunk ezen módosítani. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a környezetismereti tanórák mellett a mi diákjaink is megkapják azon plusz információkat, amelyek átadására az iskolai órák keretében nincs lehetőség. Nagyon örülünk tehát a Csalán Egyesület és a Veszprém MJV Önkormányzat közös kezdeményezésének, amely által - a másik négy általános iskola mellett - a Rózsa Úti Általános Iskola diákjai is környezettudatosabbá formálódhatnak! A megszerzett tudást természetesen tovább kamatoztatjuk, ahogy eddig is, a későbbiekben pedig még nagyobb odafigyeléssel neveljük az ökológiai lábnyomuk zsugorítására a gyerekeket.” – hangsúlyozta az iskola igazgatója, Sándor László.

 

Nem lehet elég korán kezdeni! – tartja a mondás. A Csalán Egyesület zöldítő, tudatosságra formáló, környezetvédelemre nevelő foglalkozásait megyeszerte nagy érdeklődés kíséri már az óvodákban is. Emellett a Csalánosok számtalan városban és településen jártak már általános iskolákban, gimnáziumokban. A gyermekek formálása mellett természetesen fontosnak tartják a felnőtt lakosság gondolkodásmódjának alakítását is, így a tavasztól őszig terjedő időszakban rengeteg alkalommal találkozhattunk velük falunapokon, fesztiválokon is.