Küldetés a Földért
A Csalán Egyesület 200 általános iskolás diákkal közösen ünnepli a Föld Napját iskolai foglalkozásokon és a Fenyves tanösvényen. A Föld természeti környezetének megóvásával, az éghajlatváltozás mérséklésének lehetséges módozatival kapcsolatos az az akadályverseny, mely játékosan mégis kalandosan vezeti be a gyerekeket a környezettudatos életmód megismerésébe.
Április 22-én kitüntetett, cselekvő figyelemmel fordulunk a Föld felé; a természetvédelem problémái, a természeti környezet megóvásának, megőrzésének lehetséges alternatívái mind-mind fókuszba kerülnek ezen a napon. Április 22 a Föld Napja.
1970 tavaszán, egy amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes természeti környezet iránt érzett aggodalma indította el a mozgalmat, ráirányítva a figyelmet az egyéni felelősségre és a közösségi összefogás szükségességére. Gondolatai világméretű visszhangra találtak; ma már több mint 250 országban tartják meg a Föld Napját.
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? - volt az egyik jelmondata a mozgalomnak, és ebben a szellemben, hagyományosan, immár 15 éve szervezi programjait a Csalán Egyesület is.
A város több iskolájának bevonásával valósul meg az együttgondolkodás, az ismeretátadás a természetvédelem kérdéseiről, az éghajlatváltozás mérséklésének alternatíváiról. Idén több, mint 200 diák vesz részt az április 24-i programsorozaton, melynek szabadtéri helyszíne a közelmúltban létesített Fenyves tanösvény.
A diákok kalandvágyára építő akadályversenyen a különféle kalandos feladatokon keresztüljutva kell elérni a Földdel, természettel kapcsolatos titkok megoldásához. A sok-sok értékes nyereményen túl igazi jutalom az a közösségi élmény is, ahol a zöld ösvényeken haladva, együtt gondolkodva, összedolgozva jutunk új természetbarát ismeretekhez és környezetbarát, fenntartható megoldásokhoz.
A Csalán Természet- és Környezetvédő Egyesület alapértékeit képviselő gyermekprogramjaival természetesen más időszakokban is várja az érdeklődő diákokat; a nyári napközis „Táborozz ÖKO-san” lehetősége még több turnusban nyitott a természetbúvár kalandvágyók számára
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról