fogyasztóvédelem kategória
Veszprém megyében megújult a Békéltető Testület
2012. elején kezdte meg munkáját a megújult Veszprém megyei békéltető Testület, mely tagjai sorába a Csalán Egyesület javaslatára került be Mitev Hriszto Úr, fogyasztóvédelmi szakértő.
Mert vásárolni tudni kell...
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület „Mert mindenki fogyasztó” – című fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányának zárórendezvényén elhangzottak szerint az eltelt 15 hónap alatt több ezer fogyasztó vált tudatosabbá többek között az elkészült szakmai kiadványoknak, a 22 lakossági tájékoztató rendezvényeknek, az elkészült 3 reklámfilmnek, az 5 részes televíziós sorozatnak és az akkreditált képzésnek köszönhetően. A programban több, mint 320 diák hallhatott számára hasznos információt tanórák keretében, és közel 50 civil szervezet bővítette fogyasztóvédelmi ismereteit.
Oktatással a fogyasztók védelméért
Mert milyen jó is tudni, hogy mit követelhetünk meg az üzlettől, ha úgy érezzük, sérelem ért bennünket, segíteni másokat, hogy merre induljanak el segítségért, vagy vállalkozóként tisztában lenni azzal, hogy milyen előírásoknak kell megfelelnünk, hogy vásárló- és ügyfélbarátak legyünk.
Fogyasztóvédelmi képzés
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi programjának keretében 2010. szeptember 16-18-a között Fogyasztóvédelmi alapismeretek témájú 20 órás akkreditált képzést tart, amelynek végén – sikeres vizsga esetén – tanúsítványt adunk.
Szakmai Konzultációs Fórum Veszprémben
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület 2010. május 26-án, a TAMOP 5.5.6-08/2-2008-0007 „Mert mindenki fogyasztó” – Tájékoztató kampány a Közép-dunántúli Régióban program keretében Fogyasztóvédelmi Szakmai Konzultációs Fórumot rendez.
Néhány gondolat a fogyasztói csoportokról
Röviddel a rendszerváltás után már megjelentek a vásárlói klubok, amelyek egy-egy nagyobb értékű áru, vagy akár ingatlan megszerzésére kínáltak „hitelt”. Ez a tevékenység az utóbbi időben, a BAR lista (hitelezésből kirekesztett, „rossz adósnak” minősített fogyasztók) hosszának növekedésével egyenes arányban éli virágkorát. Sokan mit sem sejtve lépnek be egy ilyen csoportba, aztán hosszú hónapokig eredménytelenül várják, hogy részükre a remélt „hitel” folyósításra kerüljön, hívja fel figyelmünket a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi tanácsadója.
Minden harmadik ember reklamál…
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület reprezentatív közvéleménykutatás eredményeképpen szembesült azzal a ténnyel, hogy Veszprém megye lakossága többségében tisztában van azzal, hogy milyen fogyasztóvédelmi lehetőségei vannak, mégis csak mintegy harmaduk él aktívan ezekkel a jogokkal.
Új év – új buszjegy?
Az új esztendő beköszönte menetrend szerint együtt jár az árak, különösen a szolgáltatások árainak emelkedésével, ezért senki sem lepődött meg azon, hogy 2010. január 1-től a Veszprémben szolgáltató Balaton Volán helyi járatainak viteldíjai is emelkedtek. Nem is ez a tény, sokkal inkább a tavaly megvásárolt jegyek sorsa miatt kereste fel egy ügyfél a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi tanácsadóját a fogyasztovedelm [at] csalan [dot] hu email címen.
„Olyan világban élünk...”
Érdemes elgondolkodni rajta, hogy a világ teljes epertermése az Egyesült Államok lakosságának fogyasztói igényeit kb. 5 %-ban fedezné. Senki másnak már nem maradna egy falat sem - nekünk, magyaroknak sem!
Jogaid a túlzsúfolt buszokon
Nem újkeletű bosszúsága sokaknak, akik gyakran utaznak távolsági busszal, hogy hiába várakoznak a kijelölt megállóban járatukra várva, arra már nem férnek fel, és ha mégis, kénytelenek az utazással töltött hosszú időt állva, beszorítva, kényelmetlen és méltatlan körülmények között eltölteni, holott kifizették a viteldíjat, és ezért megfelelő szolgáltatást szeretnének kapni. Ilyen kérdéssel kereste meg az ügyfél a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület fogyasztóvédelmi tanácsadóját a fogyasztovedelem [at] csalan [dot] hu " rel="nofollow">fogyasztovedelem [at] csalan [dot] hu email címen és kért segítséget annak eldöntésében, hogy a kérdés fogyasztóvédelmi-e és kötelezhetőek-e a Volán társaságok új (mentesítő) járatok indítására, ha az adott járatot sokan szeretnék igénybe venni, illetve a hoppon maradt utasok jogosultak-e bármilyen kártérítésre.
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról