Barackos krémes 1.
Képzeljétek, a hétvége folyamán egyszerre két barackos krémes recept is érkezett, de természetesen a kettő nem egyforma! Most az első változat leírását olvashatjátok. A fotó alapján fogyasztása igazi élvezet lehet: ahogy a házi baracklekvár íze szétterül a piskótán, arra egy kis pudingos krém, aztán babapiskóta, majd az egész tetejére újabb adag vaníliás ízözön.... Mmmmmm....!
Medvehagymás tallér
A medvehagyma úgy tűnik, többek fantáziáját megmozgatja. Először fincsi massza készül belőle, ami aztán a tallér tésztájába keverve is felhasználható. Ezt követően elő nagyanyáink tallérsütőjével, s máris lapsira süthetjük az előre meggyúrt golyócskákat.
Körtemix
Egyszerűen és nagyszerűen elkészíthető recept. Kompótból is összeállítható, de körte- és almaszezon idején a friss gyümölcstől még fokozottabb ízhatást remélhetünk.
Meggyes piskóta
Fahéjas, kakaós, meggyes.... Mmmmmm! Ebből csak valami finomság sülhet ki! És az elkészítése sem nagy ördöngősség. Próbára lehet tenni!
Meggyes süti
Nagyon guszta, kockákra vágott, sok-sok "meggy-áldozattal" telehajigált piskóta. Beküldője szerint nagyon egyszerű, még az abszolút kezdők is bátran fakanalat ragadhatnak! Hát tessék csak, tessék!
Medvehagymás pizza
Megérkezett az első recept! Ahogy megnyitottam a levélhez csatolt fotókat, szinte csábító, ínycsiklandó illat töltötte be az irodát... Mmmmm! Finom lehet! Medvehagymás pizza. Biztosan kipróbálom. Hétvégén Medvehagyma Napokra vagyok hivatalos Bakonybélbe, ahol biztosan jut egy csokorral nekem is, majd elő a receptet és már jöhetnek is a vacsivendégek! :)

A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.
Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
1% - Köszönjük!
Köszönjük, hogy ránk gondoltál 1%-od felajánlásakor. Ez nekünk 134.000 Ft-ot jelentett 2020-ban, melyet éghajlatbarát megoldások átadására fordítottunk.
1% felajánlás
Adód 1%-ával hozzájárulhatsz egyik legnépszerűbb kiadványunk a
B, mint befőzés - ez csak természetes!
újra kiadásához!
Amint megjelenik, kérd tőlünk a Te példányodat!
A felajánlásodat ez úton is köszönjük!
Adószámunk: 18925238-1-19
Belépés
- Aktuális
- Tarts velünk!
- Helyit?
- Tőlük vásárolhatsz
- Bagyura Ferenc
- Biogold Natur Kft.
- Boroszlán Kertészet
- Bésán János
- Böjte Tiborné
- Csíki Zsolt
- Frank János
- Frecot Emese
- Gusztos Sándor
- Heinbach Szilvia
- Ivácson Attila
- Kovácsné Hajni
- Kun Lászlóné
- Lang Zsusska
- Legeza József
- Lukacsics Mónika - Pinky
- Molnár Mária Szoc.szöv.
- Rajhonáné Falvassy Dóra
- Somodi Edit
- Szabó Bálint
- Szent Kinga Éléstára
- Sárkány Zsuzsa
- Takács Ferenc
- Rákos Margit
- Volf Tibor
- Polgárné Erika
- Kéri Márta
- Recepttár
- Mitől helyi?
- Miért vegyek helyit?
- Vásároljunk közösségben!
- Tőlük vásárolhatsz
- Ötletek
- Zöld tippek
- Környezeti nevelés
- Biokerti tippek
- Tervezd meg Te is a kerted!
- Nevelj Te is palántát!
- Alakíts ki vetésforgót!
- Jó és rossz szomszédok
- Ágyások kialakítása
- Ásás helyett
- Vetési tippek
- Előveteményezhetsz
- A lemosó permetezésről
- Készíts komposztot!
- Hogyan ültesd a bogyósokat?
- A talajtakarásról
- Sárgalapot a kártevőknek!
- El a csigákkal!
- A kerti utakért
- Lyukas levelek ellen
- Védőnövények a veteményesben
- Gyűjtsd Te is az esővizet!
- Csalánlé készítése
- Védekezz fahamuval!
- Ritkítás, egyelés
- Vakondok a biokertben
- Puszpángveszély
- Levéltetvek
- Csalánról






